Vuslat Ajánlása/Leírása saját szemszögemből
Vuslat
Egy török sorozat aminek nagyszerű története van. Kicsit brutális, misztikus részekkel amiket, ha valaki nem is szeret, akkor sem kell egyből süllyesztőbe dobnia (véleményem szerint).
Alapja egy nem gazdag családból származó lány Feride, aki szerethető, kedves személyiséggel van felruházva. Nevelő anyja nem szereti, de ő mégis udvarias vele és "anyának" szólítja. 3 fél testvére van, akiket félt és óv. Vagyis minden telhetőt megpróbál tenni értük. Édesapját imádja.
Másik személy aki a fő központban van Aziz, aki gazdag családból származik. Nem fél ugyan használni erőszakot, de mégis alapjáraton jó ember. Húgával szoros kapcsolatban állnak. Családba fogadott testvérével és szüleivel annyira nem jön ki jól, de úgy gondolom szereti őket.
Egyik főbb misztikust részt a történetben, a török társasjáték szerű dolog adja és annak részvevője. Lényege az egésznek, hogy irányítja az emberi sorsokat. Nézőknek ezt nem úgy adagolják, hogy ettől valaki is azt gondolja, hogy ez nem valóságosnak le adott történet lenne.
Egyéb dolgok még ezzel kapcsolatban az órák, személyes értékek, társasjáték részvevője és annak "furának" elkönyvelt barátja, félelem/féltés/aggódás érzése.
Összegezve nem nyomták agyon bele ezeket.
Hozzájuk kapcsolódnak még további szereplők pl. lány aki miden áron meg akarja szerezni kiszemeltjét, barátok, rendőr, további családtagok, alkalmazott stb.
Plusz pont jár tőlem azért még neki, mert minden részben történik valami izgalmas.
sorajanram
Kép forrása: https://www.sorozatbarat.online/video/series/7535/Vuslat_online_sorozat/01_evad